2020 - Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség

Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség
Tartalomhoz ugrás
2020. november 30.

Tisztelt Csapatvezető Sporttársak!

A Magyar Sakkszövetség elnöksége jóváhagyta a 2021. évi Nemzeti Sakk Csapatbajnokság legfontosabb időpontjait. A konkrét versenykiírás kiadására csak később kerül sor, a már elfogadott, legfontosabb időpontok azonban alább olvashatók.
Természetesen az MSSZ vezetése figyelemmel fogja kísérni a járványügyi helyzet alakulását, és szükség esetén fenntartja a jogot a most közölt dátumok módosítására.

Az átigazolási időszak 2021. március 28-ig meghosszabbításra került, ugyanez a külföldi és vendégjátékosi licence-ek kiváltásának határideje is.

Nevezési határidő: 2021. március 7.
Sorsolás: 2021. március 20.
Erőlisták leadási határideje: 2021. április 4. (a megyei CsB-k április közepén már elindulhatnak)
Versenybírók értekezlete: 2021. április 17.

Fordulók időpontjai: 2021. május 2., 9. (mindkettő csak a 11 fordulós csoportok számára), május 30., június 6., 20., szeptember 5., 19., október 3., 17., november 21., december 5.

Ifjúsági játékosnak a 2003. január 1-jén vagy azután született versenyzők számítanak majd.

Sok csapatvezető érdeklődött a 2021. évi versenyengedélyek kiváltásának határidejéről. Mivel most nincs évad közbeni erősorrend-újraérvényesítés, nem szükséges decemberben kiváltani a jövő évi versenyengedélyeket. Értelemszerűen az erőlistára csak olyan játékosok vehetők majd fel, akik az adott csapatnál érvényes versenyengedéllyel vagy vendégjátékosi licence-szel (és anyaegyesületükben versenyengedéllyel) rendelkeznek.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén állok rendelkezésre.

Üdvözlettel

Gyömbér Tamás
versenyigazgató
Magyar Sakkszövetség
H-1055 Budapest, Falk Miksa u. 10.





2020. szeptember 11.

Tisztelt Csapatvezető Sporttársak!

A megküldött megkeresésünkre a Megyei első osztályú csapatvezetők közül hatan akként foglaltak állást, hogy zárjuk le a bajnokságot, és az utolsó két forduló ne kerüljön megrendezésre. Minderre figyelemmel a versenybíróság a bajnokságot befejezettnek nyilvánítja, a bajnokság végeredményének kihirdetése rövidesen megtörténik.

A fentieken túlmenően a megyei másodosztályú bajnokság utolsó két fordulója megrendezésre kerül elsősorban arra figyelemmel, hogy a játékosok egyénileg dönthetnek a részvétel és az esetleges távolmaradás mellett.

Mindenkinek jó egészséget kívánva, sporttársi üdvözlettel:

dr. Gyurkovics Bence
2020. május 28.

Tisztelt Sakkbarátok!
Tisztelt Sporttársak!

2020.  május 25. napján ülést tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség  elnöksége, melyen részt vettem jómagam is, ugyan a tisztségemről már  lemondtam, de a kialakult helyzetben segítséget kívántam nyújtani a  bajnokságok rendben történő befejezéséhez. Ezzel összefüggésben az  alábbi döntések születtek.

A megyei I. osztályú bajnokság utolsó két fordulójának lejátszására 2020. szeptember 26. napján (szombat) 14 órakor, és 2020. szeptember 27. napján vasárnap 10 órától kerül sor egységes helyszínen, Levélen a Kúltúrházban.  Természetesen amennyiben a vírushelyzet nem teszi lehetővé a mérkőzések  megrendezését, akkor módosítani fogunk az időponton, melyről  természetesen előzetesen mindenkit tájékoztatunk. A döntéseink  hangsúlyozottan a jelenleg rendelkezésre álló információkon alapulnak.

A  megyei II. osztályú bajnokság befejezése vonatkozásában az a döntés  született, hogy itt is le kell játszani a hátralévő fordulókat, azonban  ehhez versenytermet kell találni, melynek ügyintézése folyamatban van,  amint megtörténik, tájékoztatunk mindenkit az időpontról és a  helyszínről. (az előzetes tervek alapján ennek az időpontja is  szeptemberre fog esni)

Döntés született továbbá arról is, hogy a tisztújító, elnökválasztó közgyűlés időpontja 2020. október 3.  napja lesz, melyre a meghívót az egyesületek a székhelyükön postai úton  fogják - feltehetően augusztusban - megkapni. Kérem a Tisztelt  Sakktársakat, hogy már most gondolkodjanak azon, hogy ki lehet az a  személy akit a Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség vezetésére  alkalmas, és tudja is azt vállalni. Amennyiben találnak ilyen személyt,  akkor a jelölésre lesz lehetőségük a meghívóban megjelölt módon.

Sporttársi üdvözlettel:
dr. Gyurkovics Bence
leköszönő elnök

2020. március 25.

Tisztelt Csapatvezetők!
Kedves Sporttársak!

 Mint az bizonyára előttetek is ismeretes a Magyar Sakkszövetség a 2020. március 11. napján közzétett közleményében, figyelemmel Magyarország Kormányának aznap bejelentett intézkedéseire, felhívta a versenyszervezőket arra, hogy 2020. április 30. napjáig rendezendő sakkversenyeket ne tartsák meg.
 Ezzel összhangban a Győr-Moson-Sopron Megyei I. osztály, illetve II. osztály küzdelmeit a versenybíróság határozatlan időre -  a koronavírus helyzet megoldásáig - felfüggeszti. Ennek keretében a 2020. április 5. napján tartandó megyei első osztályú, valamint a 2020. április 18. napján tartandó megyei másodosztályú forduló nem lesz megtartva.
 A 2020. április 26. napján tartandó megyei első osztályú forduló lebonyolításáról, illetve a folytatásról később tájékoztatjuk a csapatvezetőket illetve a sporttársakat.
 Addig is kérünk mindenkit, hogy vigyázzanak magukra és egymásra ebben a rendkívül nehéz helyzetben. Talán most még inkább időszerű a Nemzetközi Sakkszövetség jelmondata: GENS UNA SUMUS - Egy család vagyunk.

Üdvözlettel:
A versenybíróság
Vissza a tartalomhoz