2018. - Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség

Győr-Moson-Sopron Megyei Sakkszövetség
Tartalomhoz ugrás

Konyha László
(1947-2018)

Konyha László sportbarátunk emlékére!

  2018. november 4-én vasárnap, együtt utaztunk Levélre, bizakodó hangulatban a rosszul sikerült első forduló után. Másnap az edzésen még gratuláltam Neki az elért győzelméhez. Szabódva, a Tőle megszokott szerénységgel fogadta a dicsérő szavakat, mondván, az ellenfél nagyon sok hibát vétett. A továbbiakban a játszmák elemzéseinél és az azt követő egymás közötti gyakorló játszmáknál a szokottnál kedvetlenebb volt. Ekkor még nem sejtetem, hogy ez az utolsó találkozásunk Laci bácsival. A következő héten már csak a szomorú hír jött, hogy kórházba került és az állapota súlyos. Reménykedtem, hogy az életvidám természete átsegíti Őt a nehéz betegségen és újra egészségesen üdvözölhetem a csapatban. A Győri Bástya Sakk Club edzésein ismerkedtünk meg, ahol érdeklődőként vett részt. Az edzések után az akkor már igazolt idősebb játékosainkkal váltott játszmákat. Így figyeltem fel nyugodt, megfontolt játékára, és az itt látott játéka alapján felkértem, hogy legyen igazolt játékosunk. A felajánlott lehetőséget végül hosszas unszolás után elfogadta, és 2013. második félévétől a Győri Bástya Sakk Club csapatának versenyzőjeként játszott.
  Az edzéseken, a mérkőzéseken mindig részt vett, a felmerült problémák megoldásában számíthattam a segítségére. Szívesen játszott gyakorló játszmákat az ifjúsági sakkozóink ellen, akiknek remek alkalom volt ezekben a játszmákban kipróbálni a tanultakat. A sakkjáték szeretetét, az ellenfél megbecsülését, a mindig jobb játékra törekvést tapasztaltam meg személyében. A sakksportágnak ilyen elkötelezett a sportágért áldozatokat hozó emberek adják az alapját. Természetesen kedves családja mindenben támogatta és segítette Őt, hogy minél több, amatőr (baráti) és értékszám szerző versenyen részt tudjon venni. Most mély fájdalommal eltöltve, csak azt a nagy űrt látom, amit elvesztése okozott, de fel sem tudom fogni, milyen nagy veszteség ért. Tudtam a hirtelen rátört betegség nagyon súlyos, de azt is, hogy nagy küzdő, és mint szeretett játékában a sakktábla mellett, most is az utolsó lehetőségig megtesz mindent a siker elérésében. Nem adatott meg Neki, hogy újra találkozzunk. A sakkozók nagy tábora velem együtt egy igazi sportbarátot gyászol.

Győr, 2018. december 10.
Farkas Gyula
FIDE mester

Vissza a tartalomhoz