Vajda Árpád Memorial 2018.

menü
DR. VAJDA ÁRPÁD
SAKK EMLÉKVERSENY
Tartalomhoz ugrás
Tisztelt Látogató!

 A Csili Művelődési Központ anyagi, és a Magyar Sakkszövetség szakmai támogatásával 2018. január 28 – február 6. között Budapest ad otthont első alkalommal, a Vajda Árpád Emlék-versenynek. Ez egy 10 fős körverseny, több kísérő rendezvénnyel.
A verseny helyszíne a Csili Művelődési Központ (1201 Budapest, Nagy Győry István utca 4-6.) Muszély Ágoston teremben lesz.

 Ez a rendezvény a 2018. évi Sakkolimpia előtt a női válogatottunk legjobb játékosának Európa-bajnokunk Hoang Thanh Trangnak, és a legjobb ifjúsági nemzetközi mester Kántor Gergelynek lehetősé-get ad a nemzetközi nagymesterversenyen megmérettetésre erős férfi mezőnyben.

 A versenyen részt vesz Alexander Beljavszkij, aki volt ifjúsági világbajnok, négyszeres olimpiai és szovjet bajnok, 3 ország színei-ben sakkolimpikon. Egy sakkverseny erősségét a verseny Élőpont átlaga jellemzi, ami ezen a versenyen 2500 pont fölött lesz. Ilyen szintű verseny nem volt 20 éve Magyarországon. A verseny részt-vevője lesz Horváth József nemzetközi nagymester is, aki sokszo-ros magyar bajnok a Honvéd sakkszakosztályával, volt olimpikon a férfiaknál játékosként, de volt női szövetségi kapitány is.

 A versenyt a kor szellemének megfelelően internetes közvetítést adunk, de a helyszínen ezt nemzetközi mesterek, és nagymesterek élőben kommentálják az étterem melletti Protokoll-teremben, ami kötetlen beszélgetéseknek, elemzéseknek adnak otthont, ami akár kávé, üdítő esetleg más italok mellett történhet.

 A verseny alatt, a Színházteremben 2018. február 3-án 10 órától egy hagyományos 9 fordulós villámversenyt szervezünk 5-5 perces gondolkodási idővel, melyen az időben írásban nevezőknek nevezési díjat nem kell fizetni! A díjazás az éremek, kupán oklevelen kívül tárgydíjak lesznek. A verseny a Színházteremben lesz, melyre korhatár nélkül várjuk a résztvevőket.

 Szintén a verseny alatt, 2018. február 3-án 18 órától Magyar-ország minden idők egyik legeredményesebb sakkolimpikonjával, a kétszeres olimpiai, ötszörös magyar, ifjúsági és junior világ- és Eu-rópa-bajnok Mádl Ildikóval beszélgetést szervezünk ”a nők helyze-téről a sportban, illetve a család és a sport összeegyezetése női szemmel” címmel a Vízvári László teremben.
Dear Customer!

 The Vajda Árpád Memorial Tournament will be in Budapest, for the first time between 28th January 2018 – 6th February, sponsored by the Csili Community Center, and the Hungarian Chess Federation. It is a 10 member round competition, with some accompanying events.

 The tournament is going to take place in Csili Community Center, 1201 Budapest, Nagy Győry István street 4-6. in the Muszély Ágoston hall.

 The strength of the chess competition is shown by the Elo point average, which in this case, is over 2500 points. This kind of competition hasn’t taken place nearly in 20 years in Hungary .
The tournament is going to be streamed on the internet, on the website of the Hungarian Chess Federation. Also on the tournament’s location in the Protokoll hall (next to the restaurant) international and grand masters are going to comment and analyze the game live .

 We organize a traditional 9 turn schnell race with 5-5 minutes thinking time, during the tournament, in the Theater on 3rd February 2018 at 10 o’clock. If you entry (in writing) in time you don’t have to pay the entry fee (there is no age limit). The prizes are going to be medal, trophy cup, diploma and other object prizes.

 Also during the tournament, in the Vízvári László hall on 3rd February 2018 at 6 o’clock pm there is going to be an interview with Mádl Ildikó – one of the most successful Hungarian chess Olympian - about the women’s situation in the sport, and about the harmonization between family and the sport with female eyes .

Flag Counter
Vissza a tartalomhoz